Sziasztok!
Mint ígértem itt az interjú a magyarországi lacrosse szövetség elnökével: Sződy Ferenccel.
Ezzel hivatalosan is elkezdjük utunkat a lacrosse jelenlegi (de állandóan változó) birodalmába.
Olvassátok szeretettel!
1. Hogyan is indult a lacrosse szenvedély?
Már az Amerikai Pite című filmben szereplő rövid jelenetek alatt megtetszett a sportág. Aztán jó pár évvel később az EuroSport 2 tévécsatornán láttam egy box lacrosse közvetítést. Egyébként is szeretem a kemény csapatsportokat, ezt is ki szerettem volna próbálni. Órákon át böngésztem az internetet magyar csapatok után kutatva - sikertelenül. Végső elkeseredésemben írtam egy e-mailt az Európai Lacrosse Szövetségnek, akik tájékoztattak, hogy Magyarországon még nincs lacrosse, de nagyon támogatják az ötletet, hogy legyen. Nagyon szerettem volna, ha lenne, ezért nekiláttam a szervezésnek.
2. Mesélj a lacrosse szövetség első napjáról!
Nehéz lenne megmondani, melyik is a lacrosse szövetség első napja. Lévén, hogy jogilag (társadalmi szervezet formájában) mai napig nem létezik. Úgyhogy inkább abból indulok ki, amikor először összeültünk azokkal, akikkel elhatároztuk, hogy tenni fogunk azért, hogy létrejöjjön Magyarországon a sportág. 2008. március 14-e volt ez a nap. És nagyon ritka izgalmat éreztem. Komolyabb, hosszú távú tervekkel akkor nem álltunk még elő, csak egy csapat összehozását terveztük meg (ez lett a Budapest Blax), illetve azt, hogy megpróbáljuk a sportágat minél szélesebb körben ismertté tenni. Tudtuk, hogy ez kemény dió, így is lett, azóta is küzdünk ennek a célnak az elérése érdekében.
3. Szövetség működési elve?
Az előző kérdésedre adott válaszomban is utaltam rá, jogilag még nincs kész a szövetség. Ez nagyon nagy munka, illetve több csapat koprodukcióját igényli meg. Egyelőre még igazán a több csapatról sem beszélhetünk, de ha minden igaz, akkor ez az idei évben meg fog változni.
Működési elvről ezért még csak elméletben tudok beszámolni. A különböző sportszakágaknak különböző felelősei vannak/lesznek, így külön vezetője lesz a férfi lacrosse, a női lacrosse, az ifjúsági lacrosse, a nemzetközi lacrosse és az inter-crosse szakágaknak. A sportszakági vezetők mellett tevékenykedik a pénzügyi és a PR manager. A vezetők munkáját a szövetség elnöke hangolja össze. A vezetők és az elnök együttesen alkotják az elnökséget, mely stratégiai kérdésekben testületként dönt.
A szövetség feladata a nemzeti bajnokság megszervezése és lebonyolítása, a nemzeti válogatottak felállítása és manage-elése, illetve a szövetségi szintű kapcsolattartás.
A szövetség feladatainak elvégzése érdekében a csapatok éves tagdíjat fognak fizetni, melynek mértékét majd a jogi megalakulás után a pénzügyi vezető fogja megállapítani.
Ahhoz, hogy egy új csapat csatlakozhasson a szövetséghez, nem kell mást tennie, mint kérelmet nyújt be az elnökséghez a csatlakozási szándékról, melyben nyilatkozik a csapat, hogy a szövetség szabályait és általános alapelveit magára nézve kötelező jellegűen elfogadja.
4. Szövetség jelene nem túl rózsás, de milyen jövőt képzelsz el?
Igen, ezt megállapíthatjuk. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a magyar emberek 95%-ának (de lehet, hogy ezzel keveset mondok) halvány fogalma sincs arról, hogy mi az a lacrosse. Ez ellen úgy tudunk igazán tenni, ha sikerül a magyar média érdeklődését felkelteni a sportággal kapcsolatban - jelenleg ez az elsődleges prioritás, ezen dolgozunk. Mellette persze vannak reménykedésre okot adó szerveződések, Pécsett az Orvostudományi Egyetem mellett már lassan egy éve elindult egy lacrosse program, valamint Debrecen is rövidesen elindítja a maga lacrosse programját - az előzetes információk szerint férfi, női és ifjúsági programot is indítanak.
Ez a jövő. Úgy gondolom, a fejlődés annak a függvénye, hogy milyen médianyilvánosságot tudunk szerezni a sportágnak. A televíziós megjelenés azon túl, hogy megismerteti az emberekkel a sportot (ezáltal újabb csapatok indulhatnak, a meglevők pedig új játékosokkal bővülhetnek), alapfeltétele annak, hogy támogatói pénzeket lehessen bevonni a sportágba - ami nélkül csak stagnálni tud egy sportág.
5. Végezetül Te kinek szurkolsz a nemsokára induló lacrosse EB-n?
Egyértelműen az osztrák válogatottnak. A magyarországi lacrosse története szorosan összefonódik az osztrák lacrosse-szal. Az indulás pillanata óta nagyon sok segítséget kapunk tőlük, az osztrák bajnokságban játszik a jelenlegi egyetlen komplett csapatunk. Azt mondhatom, kifejezetten jó viszonyt ápolunk velük. Szóval az EB-n hajrá Ausztria!